Alvási EEG
Életünk egyharmadát alvással töltjük, azonban az alvás minősége és mennyisége folyamatosan változik a kor előrehaladtával. Számos kutatás utal arra, hogy egyes alvási fázisok mennyiségének csökkenése és minőségi változása kritikus szerepet tölthet be, és így előrejelezheti az életkor előrehaladtával megjelenő idegrendszeri és kognitív zavarok kockázatát. Ezért az alvás vizsgálata nem hagyható figyelmen kívül, ha az öregedéssel kapcsolatos folyamatokat szeretnénk jobban megérteni. Bár az alvás során éberségünk és tudatosságunk csökken, agyunk mégis folyamatosan aktív, miközben szervezetünk és idegrendszerünk regenerálódik és megszabadul az idegsejtek számára káros anyagoktól. A helyreállító folyamatok mellett az alvásnak kiemelt szerepe van az ébrenlét során tanult új információk megszilárdításában és az érzelmi egyensúly fenntartásában is. Az alvással töltött idő csökkenése, vagy az alvásminőség romlása hatással lehet a másnapi általános közérzetünkre, hangulatunkra, valamint fizikai és szellemi teljesítményünkre is. Egyre több kutatás eredménye mutat abba az irányba, hogy az alvás kapcsolatot mutat a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokkal és az immunrendszer működésével is, azonban a háttérfolyamatok még nem tisztázottak. Kutatásunk célja, hogy hozzájáruljunk az alvás és a kognitív-, gyulladásos- és immunfolyamatok közötti kapcsolat jobb megértéséhez.
Az alvásvizsgálat során a DREEM nevű hordozható EEG fejpánt segítségével rögzítik a résztvevők alvásukat saját otthonukban 6 egymást követő éjszaka során. Emellett arra kérjük a résztvevőket, hogy közvetlenül ébredés után, illetve napközben és elalvás előtt töltsenek ki egy rövid online kérdőívet az alvásukkal és nappali tapasztalataikkal kapcsolatban. A vizsgálat 7. napja után még lehetőség van további 21 napon keresztül az EEG mérés nélkül online értékelni az alvással és a nappali jellemzőkkel kapcsolatos tapasztalatokat az online kérdőívek segítségével.